Rólunk

Kedves Látogatók !

Tóth Gabi vagyok, családommal Budapest határában, Ráckevén élek.

Korábban évekig reklámgrafikusként dolgoztam, főként arculat – és kiadványtervezéssel foglalkoztam, de terveztem és készítettem dekorációt kiállításokra és más eseményekre is. Mindeközben párom, Mátrai Gábor saját műhelyünkben sokszínű faipari munkát végzett, belső berendezéseket és bútorokat készített több neves magyar vállalkozás és üzlethelyiség számára.

Később felismertük, hogy jól felszerelt műhelyünk új lehetőséget és egyben közös kihívást is tartogat számunkra Gáborral – a különféle fa megmunkálására alkalmas eszközeink és a grafika ötvözésével 2009-ben kezdtük el az első kézműves termékeinket életre hívni.

Vállalkozásunk ebből a személyes történetből nőtt ki és indult el a saját útján, lépésről lépésre. Kezdetben egy kisebb közönséget célozva üdvözlőtáblákat, kerti bútorokat és madáretetőket készítettünk, majd a kertkultúra kiegészítői mellett egyre nagyobb igény mutatkozott a lakásbelsők dekorálására. Így kezdtünk el fokozatosan gyerekórákat, fogasokat, kulcstartókat és családtáblákat is készíteni.

Büszkék vagyunk rá, hogy a folyamatosan változó és technikailag is újabb és újabb kihívásokat jelentő termékeinket mi magunk tervezzük és kivitelezzük a műhelyünkben.

Egyetlen segítő kéz ebben a folyamatban Vigyázó Zsófia barátnőmé, aki szintén grafikus, és akinek a termékeink formai tervezését és megrajzolását köszönhetjük.
Célunk, hogy a családi műhelyünkhöz hű, szerethető és dekoratív tárgyakat készítsünk, amelyek egyben hasznos kiegészítői is otthonainknak.
Termékeinket kézműves rendezvényeken, valamint interneten vásárolhatják meg.

Artisan Produktum
Kézműves Manufaktúra